2016. június 28., kedd

A béke szigete...


Elgondolkoztam azon hogy miért tűntem el, miért nem írtam már régóta egy sort sem, és tudom a választ... mert végre újra rendben vagyok, rendben van az életem, és mára az indok amiért elkezdtem ezt a blogot írni okafogyottá vált.
Nem akarok bizonyítani senkinek semmit, nem akarom megmutatni hogy mennyire "jól vagyok" és mennyire "túl vagyok" a váláson!
Megnyugodtam, megbocsájtottam, kellemes nosztalgia érzés van bennem ha néha még eszembe jut a régi életem, nem haragszom senkire. Nem fáj, nem érdekel már, elengedtem kb egy éve.
Írhattam volna, mert millió okom lett volna rá, boldogság, gyász, utazások, munka, pillanatok, érzések...de már nem volt lényeges ez az egész...
Jó volt mindent kiírni magamból, világgá kürtölni a bánatom, nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek alapon.

Pár napja nézegettem a blogot és olyan jó volt visszanézni hogy mennyi minden történt velem, hogy mennyi gyönyörű helyen jártam, miket gondoltam, milyen sok szépet láttam, milyen sok jó emberrel találkoztam, és ez a blog nem hagyja ezt feledésbe merülni.
Ezért is szeretném folytatni, ahogy időm engedi.

A magánéletemről nem akartam írni, mert most először érzem azt hogy csak magamnak akarom az egészet, nem akarom mutogatni, mondogatni hogy boldog vagyok, egyszerűen csak átélem, átérzem. Viszont ha nem mondok semmit, pár dolog zavaros lehet majd a későbbiekben.
Ezért egy-két részlet jön, és csakis ezért. 7 hónapja találkoztam valakivel, akit korábban is ismertem, mára a menyasszonya vagyok, van egy 2.5 éves tündéri kisfia, akit imádok, és úgy érzem ő is engem.
Sajnos nincs sokat velünk, de amikor velünk van, az olyan nagyon jó! Vannak pillanatok amikor úgy érzem hogy végre van családom és egyek vagyunk, és mi vagyunk a legboldogabbak a világon. Amikor csavargatja a hajam alvás előtt és közben beszippanthatom azt az isteni baba illatot, amikor szalad elém és a nyakamba ugrik, amikor virágot szed nekem, vagy amikor együtt látom az apukájával és mindkettőnek fülig ér a szája és csillog a szeme.... Imádom őket! Boldog vagyok!

Szerbiában voltam a héten dolgozni és volt egy szabad délutánunk, amit kirándulással töltöttünk.
Őszintén megmondom fogalmam sincs hol voltunk helyileg, valahol Sabac környékén, meglátogattunk egy Szerb ortodox monostort.
Egy csendes völgyben húzódik meg, ahol egy lélek sem jár, csak a tücsök ciripelést lehet hallani mindenhonnan és a tömény virág illatot lehet érezni.
Sétáltunk egyet, benéztünk a templomba, végül leültünk egy padra a nagy hársfák alatt, amik éppen most virágoznak, és élveztük a csendet. Ők ketten jutottak ott eszembe!