2015. február 16., hétfő

Velence 1.rész - ÚTON ÚTFÉLEN


A hétvégén Velencében voltunk, karneválozni!
Sokan károgtak, hogy pont a karneválra akarunk menni, mert rengeteg ember tömörül ilyenkor össze egy viszonylag kis helyre, és tuti hogy nem fogjuk élvezni!
Csak annyit mondok, hogy akinek tömegiszonya van, az tényleg ne menjen, mert szinte csak tyúklépésben lehet haladni a kis sikátorokban, de annyi látnivaló van, annyi érdekes dolgot láttam, hogy velem feledtette ezt. Néha kicsit zavaró volt, hogy szinte minden második képbe belelépett valaki, de ennyi.
És amikor már elegünk volt a tömegből, akkor egyszerűen elindultunk az ellenkező irányba, ahol szinte a lélek sem járt. Csodaszép szűk kis sikátorokat találtunk, hangulatos kis kávézót, ahol fele annyiért kávéztunk, mint a Szent Márk tér közelében.
Viszonylag korán érkeztünk, reggel kilencre, délig megnéztük a kötelező látnivalókat idegenvezetővel. Szent Márk tér, Sóhajok hídja, Dózse palota, Canal Grande, Rialto híd, és még sorolhatnám...
Elképzelni sem tudtam, hogy mit fogunk egész nap ott csinálni, mert hatkor volt találkozó a kikötőben, de azt kell mondanom, hogy még pár napig tudtam volna kóborolni a városban.
Igazából most inkább a karnevál volt a fő látványosság, de az épületek, emlékművek miatt is érdemes lenne egyszer elmenni, mert arra most nem is nagyon jutott idő!
A jelmezek, maszkok gyönyörűek voltak! Sok kisgyereket, és családot is láttam beöltözve, ami szerintem szuper, mert a gyerekek így természetesnek érzik majd továbbvinni a tradíciókat!
Annyi képet csináltam! Nagyon nagyon ki kellett válogatnom őket, hogy tényleg csak a lényeget, és a legjobbakat mutassam meg, de így is majdnem 60 kép lett! :)
Úgyhogy két részre bontottam őket!
A busz út hosszú volt, és fárasztó, főleg visszafelé, de nem is számítottam másra!
Szeretnék még visszamenni egyszer! Miért érzem mindig azt hogy nem akarok hazajönni?
Ez már szerelem! :)














































2 megjegyzés:

  1. Csodás fotók! :) Nagyon-nagyon régen jártam Velencében -nem karnevál idején-, még egyszer én is szeretnék ellátogatni ebbe a gyönyörű városba. ...vagy többször. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ági! Hatalmas élmény volt! :)

      Törlés