Már kezdtem elhinni, hogy mindent meg tudok csinálni, erős vagyok, jöhet bármi, túlélek mindent! Így is volt...eddig, csak a szervezetem benyújtotta ma a számlát, ami egy kicsit elgondolkodtatott!
Tulajdonképpen február óta nem sokat pihentem, megállás nélkül dolgoztam, közben háromszor költöztem, maszekoltam, elnyomva magamban mindent, amit csak lehet.
Két napja olyan szédüléssel ébredek, hogy forog velem az egész szoba. Kell fél óra mire egyáltalán fel tudok kelni az ágyból anélkül, hogy orral előre esnék, a vérnyomásom a béka segge alatt van. Napközben aztán jobb lesz, de egész nap olyan vagyok, mint akit agyonvertek. Ma nem bírtam tovább, elmentem dokihoz, aki jól rám hozta a frászt, egyből a sürgősségire akart küldeni. Aztán konzultált egy neurológussal, és megbeszélték milyen gyógyszert írjon fel, így hétfőig kaptam haladékot, meglátjuk, hogy reagálok a gyógyszerekre. Pihenni kell, és sok folyadékot inni! Remélem gyorsan elmúlik, mert nem túl jó érzés, és nem akarok sokat hiányozni a melóból!
Beningnus paroxismalis. Cuki név! :/
A belső fül folyadékterében van valami, ami ingerli az egyensúlyszervet, de nem lehet tudni hogy mi okozza. Kimerültség, stressz, trauma, vírus...nem tudni.
És itt a kérdés!!!
Muszáj nekem, nekünk mindig erősnek lenni?
Elegem van abból hogy mindenki azt várja el tőlem, hogy erős legyek, hogy viseljem méltósággal, amit kaptam, hogy ne sajnáljam magam! Ti sajnálnátok magatokat, ha a férjetek 9 év házasság után, a 4. sikertelen lombikotok után 2 nappal oda állna elétek és azt mondaná el akar válni?! Amikor egyik napról a másikra el kellene hagynotok az otthonotokat, azt se tudva hirtelen hogy hova mentek?! Hogy rá két hétre az az ember, akiről addig azt hitted soha nem tudna neked fájdalmat okozni, a születésnapodon beadja a válókeresetet?! És ha egy hónap múlva kiderülne, hogy a barátnőtökkel van, aki elhagyta érte a férjét, megpecsételve ezzel két kisgyerek életét is?! És még mennyi, mennyi minden!
Lenyeltem a békát.... mentem tovább, előre, mert tudom hogy soha nem tudnám neki megbocsátani ezeket a dolgokat! Nincs más út, csak az előre! És próbáltam közben nem sajnálni magam, a jó dolgokra koncentrálni, és igazán sok jóban volt, van részem! Tényleg kárpótol az élet!
De nem fojtok el tovább mindent, nem lesz több tabu az életemben. Volt elég mellette! És amúgy is mit értem el vele? Így is azt hallom vissza, hogy nem tudok tovább lépni! Nem, nem tudok, mert nem tudok ezzel a haraggal, és gyűlölettel élni!
Kimerültem, elfáradtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése